Kihelyezett Lovagklub Szekszárdon
 

A tavasz tényleges beköszöntével ezúttal - rendhagyó módon - Budapest zajától és forgatagától távol, a "borok és művészetek" városában, Szekszárdon tartotta meg Rendünk aktuális klubrendezvényét 2008. március 28-án. Mivel a kis "hétvégi kirándulásnak" az időjárás is rendkívül kedvezett, a dámák és lovagok örömmel és igen szép számban tettek eleget Sir Ferger János és Sir Dr. Király Csaba bailiff szívélyes meghívásának.

A lovagtársak a délutáni órákban a Lovagrend (KMFAP) Dél-Magyarországi Érdekképviseletén, Szekszárdon gyülekeztek, ahol a frissítő kávé, hűsítő üdítő kortyolgatása közben megcsodálhatták a képviselet ízléses berendezését, nívós festményeit, kiállítási tárgyait, melyek a Lovagrend történetéről, a magyar  - és természetesen a szekszárdi - lovagok tevékenységéről, munkásságáról szolgáltak tanúbizonysággal.


Az érkező vendégeket őexcellenciája Sir Prof. Popper György, magyar Nagyperjel köszöntötte meleg szavakkal, és örömét fejezte ki, hogy a nagy távolság ellenére a meghívottak igen tekintélyes létszámban jelentek meg a rendezvényen. Ez egyúttal annak is bizonyítéka, hogy a lovagtársak őszintén érdeklődnek egymás tevékenysége, szűkebb pátriája iránt, mely hatékonyan segíti a közös munkát, az együttműködés iránti elkötelezettséget. Őexcellenciája azt is jelezte az egybegyűltek felé, hogy a jövőben egyre több kihelyezett összejövetelre kerül sor, melynek célja - az aktualitások megvitatásán túl - kifejezetten egymás munkásságának megismerése, az összetartás erősítése. 

A miniszterelnök úr ezt követően rövid tájékoztató beszédében először is felhívta a dámák és lovagok figyelmét a Piac&Profit Magazin márciusi számára, melyben egy, Sir Dr. Vásárhelyi Péter lovagtársunkkal készített és Rendünk tevékenységére igen pozitív hangvétellel kitérő, több oldalas interjú jelent meg a közelmúltban.

"Hamarosan elérkezik a lovagi avatási ceremónia időpontja, melyre a hagyományokhoz híven a gödöllői Grassalkovich Kastélyban kerül sor 2008. április 26-án" - jelentette be a továbbiakban őexcellenciája Sir Dr. Popper György. A jeles napon ezúttal a Magyar Nagyperjelség két tehetséges és eddig is eredményes munkát végző jelöltjét avatják majd lovaggá, dr Kiss József valamint Klement Tibor urakat, akik a klubrendezvényen vehették át a nagyperjel úrtól "posztulánsi" - azaz jelölésük elfogadását igazoló - diplomájukat.

Ezt követően a miniszterelnök úr tájékoztatta a résztvevőket, hogy elkészült a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége "új" Alkotmányának magyar nyelvű teljes fordítása, melyért külön köszönet jár I. ANKH (Dr. Nagy János) úrnak, az ANKH Örök Élet Egyháza elöljárójának.

Sir George bejelentette továbbá, hogy a Rendi Állam - a régmúlt hagyományait felelevenítve - a közeljövőben ismét saját pénzt (ezüst és bronz pénzérméket) kíván kibocsátani. A Lovagrend pénzneme a sechini (1 Zechini=1 EUR) és a Tari (20 Tari = 1 Zechini) lesz.
A saját pénz kibocsátásával kapcsolatosan hamarosan megjelenik a nagymester-régens HEH José Cosmelli herceg Dekrétuma, melyben a pénzverdei és a bélyegkiadási tevékenység felügyeletének ellátására, kiemelten bizalmi pozíció betöltésére a Magisztrátusi Ház - elfogadva a Magyar Nagyperjelség jelölését - Sir Schumann Ádám lovagtársunkat nevezi ki.
 
Őexcellenciája rövid tájékoztatója után a klubrendezvény házigazdái, Sir Dr. Király Csaba és Sir Ferger János vették át a szót, hiszen a lovagklub résztvevőire még további kellemes program is várt az esti órákban.
A dámák és lovagok ugyanis borkóstolóval egybekötött vacsorára voltak hivatalosak Szekszárd egyik legismertebb és leghíresebb borászatának éttermébe, a Bodri Borházba.

Az esti szürkületbe burkolózó város lakói bizonyára érdeklődve figyelték azt az autó-konvojt, amely szép lassan haladt a Faluhely-dűlő irányába, ahol pedig a Bodri Pincészet tulajdonosai fogadták nagy szeretettel a vendégeket.
A borospince hűvösében a házigazdák nevében Módos Ernő úr köszöntette az érkezőket, és mutatta be az immár öt generáció óta szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozó, igazi családi pincészetet, Bodri István urat és kedves családját. 

A rövid köszöntő után természetesen a borok jutottak főszerephez, s Módos úr szakértő ismertetője mellett a dámák és a lovagok sorra megízlelhették a legkiválóbb minőségű és évjáratú borfajtákat, a pincészet büszkeségeit.

A vacsora kezdetén Módos úr, a vendéglátók nevében megköszönve a meghívás elfogadását, emlékül egy exkluzív kiadású könyvet nyújtott át a miniszterelnök úrnak a magyar borrendekről, melyet Sir George örömmel vett át. A nagyperjel úr egyúttal tájékoztatta a lovagtársakat, hogy 2008. március 27-én hosszú távú együttműködési szerződés megkötésére megállapodás született az Első Magyar Fehérasztal Lovagrenddel, s a július 4-6. között a Budai Várban megrendezendő "Fehérasztal"-fesztiválnak már Rendünk lesz az egyik fővédnöke.

Eközben feltálalásra kerültek az ínycsiklandó fogások, melyekhez Módos úr természetesen a megfelelő borfajtákat ajánlotta. A kellemes, kötetlen, oldott hangulatú étkezés alatt további két felhívás is érkezett. I. ANKH ezúttal a kisgyermekes családok részére ajánlott fel ingyenes vidámparki látogatást, míg Sir Rózsa B. György a lovagi avatást követő bál tombolanyereményeihez kérte a lovagtársak felajánlásait.

A vidám vacsora végén azonban valóban rendhagyó produkcióra került sor, melyet a lovagtársak ezúttal Sir Mága Zoltán hegedűművésznek, Rendünk kulturális nagykövetének köszönhettek, aki többek között a "Magyar Kultúra Lovagja" kitüntetéssel, a Máltai Lovagrend "Becsület Rend Nagykeresztjével" valamint a "Pro Concordatia Populorum" díjjal is büszkélkedhet.

Sir Mága Zoltán a kellemesen eltöltött nap végén világszerte elismert művészetével kívánta megköszönni a szíves vendéglátást és az eddigi sikeres együttműködést, s a felcsendülő Monti-Csárdás akkordjait a vendéglátók és a rendezvény résztvevői áhítattal és tisztelettel hallgatták.
A lovagtársak kérésére és nagy örömére a művész természetesen szívesen játszott tovább egészen a késő esti órákig, így a márciusi klubrendezvény ezúttal igen kellemes hangulatban, hegedűszó mellett zárult.