"Segítsetek, hogy segíthessünk másokat"
 
A májusi találkozó fényét emelte, hogy azon HEH Sir José Manuel Costa da Veiga Cosmelli gróf, a lovagrend régense és felesége, Isabella is részt vett. Egyik társrendünkből is érkezett meghívott vendég: a Szent György Vitézei Lovagrend szerbiai nagyperjele szintén megtisztelte jelenlétével az estét, amelynek kezdetét Lady Popper Anna a klubtagsági könyvben elhelyezett pecsétekkel jelezte.

HEH Sir José Manuel Costa da Veiga Cosmelli gróf Lady Popper Anna segítségével beír a klubtagsági könyvbe
HEH Sir Cosmelli gróf is beiratkozott a tagsági könyvbe - Képgaléria

Elsőként Sir Popper György gróf, a rendi állam miniszterelnöke, magyar nagyperjel szólalt fel, akitől megtudhattuk, hogy a következő lovagi avatási ceremóniára 2007. november 17-én (szombaton) kerül sor. Az esemény után - az előző avatást követő rendezvény óriási sikerére való tekintettel - ezúttal is tartanak bált.
A magyar nagyperjel ismertette a lovagokkal az Albániának felajánlott 70 millió forint értékű adománnyal kapcsolatos részleteket. Mint kiderült, a váci kórház rekonstrukciójával feleslegessé vált és az albán Egészségügyi Minisztériumnak felajánlott eszközökről nagyon pozitívak a visszajelzések. A kijuttatott mammográfiai vizsgáló berendezéshez hasonló például csupán egyetlen van az albán állami kórházakban, így nem csoda, hogy az újonnan adományozott eszköz megállás nélkül működik: mintegy 300 hölgyet tudnak majd megvizsgálni vele naponta.

A ciprusi-, a saját rendi- és a szövetségi zászló
A ciprusi-, a saját rendi- és a szövetségi zászló - Képgaléria

Ezután Cosmelli gróf úr üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében kiemelte: régi cél, hogy legyenek efféle rendszeres lovagi összejövetelek és rendkívül jó érzés, hogy Magyarországon ez mára megvalósult. Az együvé tartozás ma is ugyanolyan fontos, mint évszázadokkal ezelőtt: "Akkoriban a lovagok és a lovak csupán egymásra számíthattak, csakis közösen érhettek el bármit is" - mondta. Mint hallhattuk, Olaszországban és Lettországban már működnek a magyarországihoz hasonló lovagi klubok, a cél pedig az, hogy a többi országban is létesüljenek ilyenek, ugyanis találkozókra, kommunikációra van szükség a mindenkori tervek megvalósításához. Emellett az is fontos, hogy mindenki jól érezze magát e havonta megrendezendő eseményeken, így baráti kapcsolatok köttethetnek, amihez szintén kiváló alkalmat nyújt a lovagklub - hallhattuk.
A beszéd után a régens Sir Gyenes Leventét, a nagykereszt lovagját, a rendi állam protokollfőnökévé és a magyar nagyperjel helyettesévé nevezte ki, aki így tagságot nyert a magisztrátus kabinetjébe is. Cosmelli úr ezt követően Sir Vásárhelyi Péter munkáját méltatta, amely által az Albániába juttatott műszerek jónéhány emberéletet megmentenek majd a jövőben. A régens a dicsérő szavak után a lovagot a dicsőségért érdemrenddel tüntette ki.

A lovagklubban fontos a baráti hangulat
A lovagklubban fontos a baráti hangulat - Képgaléria

Az ismét szólásra emelkedő Sir Popper György kifejtette: egyértelművé kell tenni, hogy a rend magyar ága merre kíván haladni a jövőben és az előre kijelölt célhoz a lovagrend összes tagjának tartania kell magát. A hivatalok munkáját értékelve a magyar nagyperjel kifejtette: a külügyminisztérium tevékenysége kiemelkedő, akárcsak a lovagrend Sir Gyenes Levente által koordinált humanitárius tevékenységei, illetve a Sir Bánó István felügyelete alatt álló médiabizottság munkája.
Az értékelő után Sir dr. Popper György néhány kinevezést is bejelentett. Sir Vásárhelyi Péter a humanitárius ügyekkel foglalkozó bizottság tagja lesz a jövőben, míg Sir Téglás Sándor a rendészeti- és biztonsági feladatokkal kapcsolatos ügyekbe kapcsolódik be. Sir Dobó György, Sir dr. Niklós András, Sir dr. Schuman Ádám, Sir dr. Téglás Sándor és Sir dr. Vásárhelyi Péter mostantól fogva a Miniszterelnöki Kabinetet erősítik.
A miniszterelnök bejelentette, hogy a jövőben profi ciprusi gárda óvja a régenst a hivatalos ceremóniákon, lévén, hogy az IBSSA képzésén keresztül hat lovas kerül a régensi gárdába. A bejelentés után dr. Berényi Sándor a Honi Nemzeti Gárda vezetőinek kérésére ezen az estén, Sir dr. Popper Györgytől vette át a gárda lovagkeresztjét.

Sir Braun Gyula és HEH Sir José Manuel Costa da Veiga Cosmelli gróf
Sir Braun Gyula és HEH Sir José Manuel Costa da Veiga Cosmelli gróf - Képgaléria

Sir Braun Gyula, a lovagrend külügyminisztere is szót kért, hogy elmondhassa: a felajánlás után hivatalos külügyi kapcsolatok alakulnak Albániával, amit mindenképpen külügyi sikerként kell elkönyvelni. Ezután némi képet kaphattunk a jövőről, a külügyminiszter ugyanis kifejtette, hogy a diplomáciai akadémia 2007. szeptember 19-én (szerdán) indul, a - sportolás mellett kapcsolatépítésre is kiváló - nemzetközi golfklub tervezete pedig elkészült.