Jótékonysági koncert a Művészetek Palotájában a Máltai Lovagrend (KMFAP) védnökségével
 

2009-ben már másodszor kerültünk kapcsolatba a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálattal, amely idén ünnepli működésének 20. évfordulóját. 1989-ben egy önzetlen és nagyvonalú osztrák üzletember, Peter Cerny úr egy mentőautót ajándékozott az alapítványnak, amelyet olyan berendezésekkel szereltek fel, hogy alkalmas legyen koraszülött és beteg újszülöttek szállítására. Így kezdődött az a nehézségekkel és szakmai sikerekkel, örömökkel teli nem szokványos karrier, amely ma már ismertségnek és elismertségnek örvend a magyar társadalomban. A szakmai alapító, a nagy szakmai tekintélynek örvendő gyermekorvos, a fáradhatatlanul tevékenykedő dr. Somogyvári Zsolt úr. Az általa kiválóan menedzselt alapítvány és szakmai csapat büszke lehet arra, hogy az elmúlt 20 év alatt a Cerny mentőorvosai és munkatársai 46 ezer koraszülött és beteg újszülött életét mentették meg. Ez egy közepes méretű magyar város lakossága. Gratulálunk a nem mindennapi teljesítményhez, amelyet saját tudásukkal, áldozatos munkájukkal értek el az állam, valamint számos magyarországi cég, vállalat és magánszemély anyagi támogatásával. A segítségre azonban továbbra is nagy szükség van, ezért támadt az az ötlete az Alapítványnak, hogy a jubileumi évben két nagy jótékonysági koncert bevételéből próbálnak megvásárolni korszerű de nagyon drága orvosi berendezéseket.

A június 27-i koncertet Gianni Morandi és együttese adta nagy sikerrel a Margitszigeten. A másik koncertre szeptember 17-én került sor a Művészetek Palotája fantasztikus technikai és akusztikus feltételekkel rendelkező koncerttermében.

Örömmel vállaltuk a felkérést és nagyon megtisztelőnek tekintjük, hogy mindkét koncert fővédnöke a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége volt.

A támogatók között szerepelt a lovagi Sziráki Kastély, és Sir Alexander Milesz FLP videós-teamje, amely mindkét műsor felvételeit készítette professzionális színvonalon. A műsor kialakításában, a szervezés nehéz munkájában jelentős szerepe volt Dáma Csonka Zsuzsanna operaénekesnőnek, a Magyar Állami Operaház magánénekesének. A művésznő az Ordo Hungariae tagja. Nagy feladat volt a közreműködő művészek felkérése, akik nem kértek honoráriumot szereplésükért. A MÜPA előtti térre és a Bartók Béla koncertterembe erre az estére beköltözött a Cerny Alapítvány szelleme. Mindenütt a jellegzetes sárga mentőautókat és a Cerny jelképeket láttuk.

Az előadásra sok, - de nem elég - lovagtársunk vásárolt jegyet. Örömmel láttuk a sok ismerős arcot. A műsor két részből állt. Első felében opera áriákat és operett dalokat adtak elő az est rangos fellépői. Nem lehet felsorolni a neveket, de mindenki a nemes célt átérezve, teljes odaadással szerepelt. A második részt az egyre népszerűbb musicalnek szentelték. Itt is nagyszerű művészeket hallhatott a közönség, hiszen a budapesti művészvilág legkiválóbb tagjai léptek fel mindhárom műfajban. A táncosok, balettművészek produkciója is jól illeszkedett a műsor koncepciójába. Meg kell említeni a nem hivatásos szereplőket is: a Nemzetközi Gödi Opera-, Operett-, Balettkurzus résztvevőit.

A szünet után került sor egy értékes ajándék átadására a Cerny Alapítvány részére. A főszponzor, a Budapest Bank egy teljesen felszerelt, nagyon korszerű, új mentőautóval lepte meg az alapítvány munkatársait. Dr. Somogyvári Zsolt igazgató úr köszönetet mondott az ajándékért, s átvételekor a közönségnek bemutatta az ünnepi alkalmon jelen lévő, első sorban ülő Peter Cerny urat. Nagy taps köszöntötte Cerny urat, akivel az előadás után megismerkedtünk. Gratuláltunk a 20 évvel ezelőtti nemes gesztusához, az Alapítvány példás és hatékony működéséhez. Nem utolsó sorban pedig magyar nyelvtudásához, mert kellemes meglepetésünkre kiválóan beszél magyarul. Peter Cerny úr köszönetet mondott Lovagrendünknek a támogatásért és szívesen állt velünk a fényképezőgép elé.


Szép és tartalmas estét töltöttünk a Művészetek Palotájában. Nagyon reméljük, hogy hozzá tudtunk járulni a 20 éves Cerny Alapítvány további működéséhez és a jövőben is szívesen részt veszünk az akcióikban.