Sir Ferenczi István András, (KMFAP) lovagtársunk kitüntetése
 

A Duna-menti Tartományok Munkaközössége 2010-ben ünnepelte 20 éves fennállását, és ebből az alkalomból kitüntetéseket adtak át. Az elismerések odaítéléséről a Munkaközösség dönt, amelyek értékét külön emeli, hogy e díjak átadására csak ötévente kerül sor!

A „Duna-mentén” lévő tartományok, illetve megyék „kormányfői”, megyei elnökei alkotják a Munkaközösséget, amelyben jelenleg három ország képviselteti magát: Németország, Ausztria és Magyarország.

Szakmai konferenciákat évente tartanak, amelyeken az érintett tartományok tevékenységével kapcsolatos témakörök szerepelnek. Komoly érdekegyeztetés, előkészítő munka folyik, s ezek hatása jól érzékelhető a tartományok, megyék életében, gazdasági, kulturális és környezetvédelmi területen egyaránt.

Ezúttal a díjazottak között három magyar személy volt, mindhárman Bács-Kiskun megyei vezetők.

Közöttük üdvözölhetjük legnagyobb örömünkre Dr. Ferenczi István Andrást, Bács-Kiskun megye főjegyzőjét, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségek lovagját, aki 2010. május 17–én vehette át Bécsben ezt a tekintélyes díjat – 20 éves munkája elismeréseként – a Munkaközösség német elnökétől.

Kedves Sir István!

Sok szeretettel gratulálunk a rangos kitüntetéshez, amelyet szakmai munkáddal érdemeltél ki. Nagyon büszkék vagyunk Rád és Veled együtt örülünk a nagyszerű eredménynek. Kívánunk további sikereket a szakmai munkádban és minden jót a privát életedben!