Máltai Lovagavatás (KMFAP) 2010. április 23 - 24
 

Minden lovagtársunk jól tudja, hogy a lovagi avatás eseménye három különálló részből áll: péntek este a lovagi virrasztás és díszvacsora, szombaton a lovagi avatás szertartása és este az elegáns lovagi bál. Tekintettel arra, hogy az áprilisi lovagavatásra magasrangú díszvendégek is eleget tettek meghívásunknak, az ő részvételük Lovagrendünk számára a nemzetközi protokoll nagy eseménye volt.

Lovagi virrasztás:

Több évszázados hagyomány, hogy a lovagjelöltek az avatás előestéjét „virrasztással” töltik. Régen ez a lelki felkészülés és a fegyverek tisztításának az alkalma volt. Ezért most is péntek este közös elmélkedésre gyűltek össze a jelöltek és meghallgatták a Lovagrend legmagasabb rangú vezetőinek történelmi visszatekintését és mára vonatkozó útmutatásait. Az est folyamán a Nagymester, Cosmelli herceg nagyon érdekes és kevéssé ismert történeteket mondott el a Lovagrendről, dicső elődeink cselekedeteiről, nehéz helyzetekben tanúsított bátor helytállásukról. Beszédében most is hangsúlyozta a helytállás és a személyes példamutatás fontosságát.

 

A XXI. század már egészen más követelményeket támaszt Rendünkkel és lovagjainkkal szemben, mint a korai évszázadok. Más életforma, más gondolkodásmód a jellemző ránk. Azonban megőriztük a humánus értékrendünket, a helytállás erkölcsi parancsát minden helyzetben, a segítségnyújtást és elkötelezettségünket a rászorulók iránt. Elvárjuk, hogy ezeknek a nemes eszméknek minden tagunk feleljen meg.

Nem engedhető meg, hogy az ősi lovagi kötelességek feledésbe merüljenek, mert ezzel saját létjogosultságunkat kérdőjeleznénk meg és múltunkra esne folt!
A Nagymester szólt arról is, hogy a szimbólumok mennyire fontosak, ezért ismerni kell jelentésüket.
A „MÁLTAI KERESZT”, mint alapvető szimbólum nyolc ágának jelentésével minden lovagnak tisztában kell lennie, sőt része kell legyen mindennapi életünknek.
Az est záró aktusa a díszvacsora volt. Az oldott hangulatú, elegáns vacsorán barátságos beszélgetés folyt a régi lovagok, dámák és a lovagjelöltek között. Gyakran merült fel a másnapi ceremónia izgalmas kérdése is.

 A 10 éves Magyar Nagyperjelség 15. lovagavatásán nagy megtiszteltetésben volt részünk, mert Lovagrendünk hivatalos meghívását elfogadta és az avatási ünnepségre Budapestre érkezett Monsignore Fabio FABBRI, tiszteletbeli pápai prelátus és a SMOM magisztrátusi káplánja, aki több évtizeden keresztül a Vatikán nagyköveteként (pápai nuncius) teljesített diplomáciai missziót több országban.

A Monsignore „fogadott családtagja” XVI. Benedek pápának. Őszentsége legbizalmasabb „udvari köreihez” tartozik. A lovagavatás minden eseményén a Monsignore a Szentszéknél betöltött rangjának és a SMOM-beli (Sovereign Military Order of Malta) pozíciójának megfelelően hivatalos minőségben vett részt. Elutazásakor azokkal a szavakkal búcsúzott Cosmelli hercegtől és Sir George Poppertől, hogy mostantól kezdve vállalja Lovagrendünk képviseletét a Szentszéknél.

Lovagavatás:

Kifejezetten kellemes idő fogadta a Magyar Nagyperjelség által szervezett immáron 15. avatási ceremóniára érkezőket szombat délben a Gödöllői Királyi Kastélyban. A napsütés aranyló sugarai ünnepélyességet és vidámságot kölcsönöztek az egész környezetnek, s a fény kiemelte a kastély szépségét.

 

Az előkészületek reggel óta zajlottak Lady Anna és lelkes csapata által a díszteremben és a protokoll helyiségekben. Mire a vendégek megérkeztek minden a helyére került, s maradt az izgatott várakozás. Ezalatt igényesen összeállított klasszikus zene szólt, mint az avatás alatt is, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tehetséges növendékeinek előadásában.

A külképviseletek meghívott vezetői folyamatosan érkeztek a kastélyhoz, majd begördült a rendőri felvezetéssel érkező „konvoj”, a Nagymester, a Magyar Nagyperjel és a Rendi Állam külügyminisztere mellett megérkezett Monsignore Fabio Fabbri, pápai Prelátus is gyönyörű ornátusában.

Az esemény másik magas rangú díszvendége Sao Tome és Principe Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, Őexcellenciája dr. Carlos Alberto Pires Tiny úr volt, aki Sir Fodros István tiszteletbeli konzullal érkezett, aki a Lovagi Állam külügyi Államtitkára.

 

Az érkező főméltóságokat a Lovagrend Lovas-őrségének tisztelgése és jelentés-tétele fogadta, amely gyönyörű és már hagyományos színfoltja avatási ceremóniánknak. Mintegy 20 országból érkeztek a vendégek és a jelöltek is 7 ország állampolgárai voltak.

Sir Gyenes Levente ceremóniamester vezetésével megkezdődött a „bevonulás” a díszterembe, elől az avatandók, majd a rendi lovagok, díszvendégek, legmagasabb tisztségviselők az avatási kard, és a rendi zászlók következtek. Majd következett a magyar himnusz és a Lovagrend himnusza, amely először volt hallható új nagy zenekari hangszerelésben. Ezt a nagy szakmai munkát amerikai lovagtársunk, Sir Joey DeMaio és világhírű zenekara, a Manowar készítette el kiváló minőségben.

H.M.E.H. Cosmelli herceg köszöntötte a díszvendégeket, jelenlévőket, beszélt a Lovagrendről, feladatairól, küldetéséről. Majd megható pillanat következett, amikor megemlékezett azokról, akik egészségi okok miatt nem lehetnek velünk, s azokról, akik átlépve a földi valóság küszöbét, talán már egy „másik dimenzióból” kísérik figyelemmel ceremóniánkat. A megemlékezés alatt állva tisztelegtek a jelenlévők és hallgatták meg Dáma Csonka Zsuzsa előadásában Schubert: Ave Maria-ját. Majd tapssal tisztelegtek azok előtt, akikről megemlékeztünk. A Nagymester úr külön kérte, hogy ne némaság kísérje a megemlékezést, hanem harsanjon fel a taps, így értékelve azt a munkát és teljesítményt amit életükben végeztek. Azt hiszem, hogy ez a formabontó megemlékezés méltó hozzájuk. Beszéd következett, amelyben Cosmelli herceg a posztulánsokhoz szólt. Részletesen beszélt arról, hogy mit vár el a Lovagrend új tagjaitól.

Ezután következett az avatási ceremónia:
Az Ökumenikus Tanács jelen lévő tagjai megáldották az avatási kardokat, s a Rendi szimbólumokat. Monsignore Fabio Fabbri latinul mondott áldást, hiszen Ő nemcsak diplomata, hanem katolikus pap is és ebben a minőségében adta áldását! S ekkor felcsendült Dáma Csonka Zsuzsanna csodálatos szoprán hangján Tosca imája, amely megérintette minden jelenlévő lelkét, de különösen a lovagjelöltekét.

Ezt követően a Nagymester először a Máltai Lovagrend Nagykereszt lovagja kitüntetést adta át Sao Tome és Principe külügyminiszterének, Őexcellenciája dr. Carlos Alberto Pires Tiny úrnak, akit ezzel a Lovagrend hivatalosan lovagjává is fogadta.
S amikor középen elhelyeztük a térdeplőt, ekkor kezdődött az avatás. A hagyomány szerint folyt tovább: a lovagjelölteket az aláíróasztalhoz kísérték, ahol aláírták az eskü szövegét, következett a zászlócsók, majd a Nagymester elé térdelve megtörtént az avatási karddal lovagavatásuk. A nyakkereszt felkötése, s a palást feladása után a Nagymester mint már mindenben teljes jogú lovagot, lovagi öleléssel köszöntötte őket. Minden jelöltet röviden bemutattunk a legfontosabb információk szerint.

A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége tagjai lettek:

Mr. Sasa VUJKO (Serbia) – Knight Commander
Mr. Juan Ramon ARIAS IRIGOYEN (Spain)
Mr. Alexandru BALLAI (Romania)
Dr. Ottó HOFFMANN (Hungary)
Dr. Károly HORVÁTH (Hungary)
Dr. Adina IONAC (Romania)
Mr. László MOLNÁR (Serbia – Croatia)
Mr. Pedro Eduardo Pires da NAIA (Mozambique – Portugal)
Mr. Júlio César Goncalves QUARESMA (Angola)
Mrs. Kenia Rossina SANDAO (Angola)
Mr. István SZAKÁCS (Hungary)

A ceremónia a Szuverén Ciprusi Rend, a Kard és Csend Lovagjai avatásával folytatódott. Ezen Lovagrend lovagja lett Pipicz Zsolt, aki több mint 5 éve minden avatási ceremónián a Magisztrátusi Gárdában aktívan részt vesz, időt és energiát szán arra, hogy segítse a Lovagrend munkáját.

A ceremónia következő perceiben előléptetésekre és elismerésekre került sor: Sir Dr. Muskovszky Gábort a Nagymester lovagparancsnokká léptette elő azért a felbecsülhetetlen értékű, sikeres jogi munkáért, amelyet a Lovagrend érdekében végzett.

Az ünnepélyes kivonulás volt a záróakkordja az eseménynek, majd a már szintén hagyományos fotózások következtek a teremben és a Kastély udvarán. 


Lovagi és Testőr Bál:

Ezúttal is Budapest legszebb panorámájú báltermében rendeztük a hagyományos bálunkat, a Hotel Marriott-ban. A gyönyörű estélyi ruhákba és szmokingba sőt frakkba öltözött vendégeket elegánsan megterített asztalok fogadták, s a hosztesz lányok kísérték a vendégeket asztalaikhoz.

Monsignore Fabio Fabbri és unokaöccse, Davide is elfogadta a meghívást és a bálon is megjelentek. S őket is elbűvölte a panoráma, amit hosszasan csodáltak a nyitott teraszról. Igen sok időt töltött körünkben, láthatóan nagyon jól érezte magát. Következtek a megnyitó szokásos eseményei, Nagymesteri köszöntő, diploma átadások, majd egy kis műsor, Dáma Csonka Zsuzsa előadásában. Figyelmessége mindenképpen nagy gesztus volt, hiszen díszvendégünk tiszteletére olaszul énekelt. Mi több a Prelátus úr olyannyira átélte az előadást, hogy az asztalnál ülve együtt énekelte az ismert olasz áriákat, (természetesen csak úgy halkan) a művésznővel.

A vacsora jól sikerült, az ételek rendkívül finomak, ízletesek voltak. Majd a résztvevők nemcsak táncoltak a Royal zenekar zenéjére, hanem a különböző termekben intenzíven zajlott az élet. Különösen a jelmezes fotózás aratott nagy sikert. De a szivarsarok is sok lovagot vonzott.

Éjfél után igazi meglepetés következett, Sir Milesz Sándor lovag-nagytiszt óriási tortával érkezett, hiszen a Magyar Nagyperjelség ez évben ünnepli 10 éves fennállását! A gyönyörű tortán nemcsak a 10-es szám jelent meg, hanem az összes lovagi címer is. Ez alkalomból köszöntőt is mondott Cosmelli herceg és gratulált a magyar lovagoknak a sikeres 10 évhez. Az ünnepi tortát Sir Alexander Milesz és Sir George, Magyar Nagyperjel vágta fel egy óriási lovagi kard segítségével. Sir Milesz Sándor „ajándéka” volt még egy rövid műsor, amelyben az Operettszínház primadonnája és bonvivánja nyújtott felejthetetlent műsort. A jóval éjfél után elhangzott temperamentumos előadásuk mindenkit felvillanyozott.

Az esten fellépett, bár erős késéssel, de annál nagyobb sikerrel lovagtestvérünk, Sir Mága Zoltán és az „elmaradhatatlan” angyalok is! Természetesen mivel is kezdhette volna mással, mint az olasz pápai vendég tiszteletére játszott Áve Mariá-val, jellegzetesen Mága stílusban.
 
Nem volt harsány az előadás, inkább szelíd fohásznak hatott a hangulat világított bálteremben. Minden dallamnak megvan a maga „mondanivalója”, természetesen ennek is. Nem is szokványos produkciót hallottunk tőle, pedig már jól ismerjük. Láttuk és éreztük hogy mindenki meghatódott. és ez a Prelátus úron is látszott. Sir Zoltán nem tagadta meg önmagát, sem művészetét! A „fohász”-t egy dinamikus, virtuóz előadás követte, benne az elmaradhatatlan Pacsirta, óriási sikerrel.

A közönség szűnni nem akaró tapssal „követelt” ráadást és Sir Zoltán „engedett” a kérésnek! Mi is lehetett volna reprezentatívabb záró motívum, mint a Radeczky induló, Johann Strauss szenzációs alkotása. Ezt már a felfokozott hangulatú közönség sem bírta ülő helyzetben végighallgatni, s az ismert „vonatozásba” kezdett végig a báltermen ide-oda kanyarogva. És ez volt az igazi meglepetés, mert amikor Lady Anna kézen fogta a Monsignore-t, szinte az egész terem csatlakozott hozzájuk és percekig tekergett a vidám és felszabadultan táncoló lovagok sora a termeken keresztül. Nos ilyen még nem volt a Lovagbálok történetében!
Nehéz visszaadni a rendezvény hangulatát, annak minden percét, azt viszont teljes bizonyossággal állítjuk, hogy az eddigi bálok közül ez volt a leghangulatosabb, legsikeresebb sőt a legfergetegesebb is! Ismétlés ősszel várható!

Az avatásról összefoglaló videó látható az alábbi linken:
http://www.youtube.com/watch?v=KbmQmuhVJy4