Összefogott az Ordo Hungariae és a Máltai Lovagrend (KMFAP) a győri gázrobbanásnál…
 

2011. január 18-án 9 óra 39 perckor gázrobbanás történt Győrben, a Szarvas utca egyik társasházában, miközben a szakemberek gázszivárgás megszüntetésén dolgoztak. A detonáció pusztítása következtében három tűzoltó és két civil megsérült, s 19 lakót – köztük gyermekeket – ki kellett telepíteni.

Ahogy a győri robbanás híre elhangzott a rádióban Sir Stangl Péter a KMFAP és az Ordo Hungariae lovagja, győri lakos nem maradt tétlen, szinte perceken belül a helyszínre sietett, s a tőle megszokott módon azonnal akcióba lépett, amikor kiderült, hogy a ház előtt álló, kétségbeesett családok szinte minden java megsemmisült. Ekkor Sir Stangl Péterben megmozdult a „szervezői ösztön” és máris felvette a kapcsolatot a kiskőrösi Lovag Varga Attilával, - aki ugyancsak nagy hozzáértéssel és lelkiismeretesen szervezi a humanitárius munkát, - segítséget kérve tőle.
Sir Péter egy óra múlva az 50.000 Ft értékben, saját pénzből vásárolt tartós élelmiszereket a robbanás helyszínére szállította.

Lovag Attila pedig két napon belül megjelent egy saját vezetésű, kölcsön teherautóval, s rajta a segélyadomány: 25 bála ruha, 10 rekesz alma, valamint a Lovag Kupi László lovagtársunk által felajánlott 50.000 Ft értékű tartós élelmiszer – liszt, cukor, búzadara...stb.

Ebben az esetben is igaz a mondás: „Kétszer ad, aki gyorsan ad!”

Álljon itt az önzetlen segítők neve:

  • Sir Stangl Péter, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) és az Ordo Hungariae lovagja,
  • Lovag Varga Attila, az Ordo Hungariae Lovagrend Humanitárius Tanácsának elnöke,
  • Lovag Kupi László, az Ordo Hungariae Lovagrend Kegyeleti Tanácsának elnöke,
  • Lovag Paukert Tamás, az Ordo Hungariae Lovagrend lovagja, 
  • Sir Domonyi László, a KMFAP és az Ordo Hungariae lovagja, Kiskőrös polgármestere, aki a szállító járművet biztosította ingyenesen. … és még sok jószívű adakozó, akik ruhaneművel segítettek!


S nem késlekedett a kárt szenvedett emberek köszönőlevele:

„Tisztelt Stangl Péter úr!

Szeretnénk megköszönni azt a segítséget amit a győri gázrobbanás károsultjai részére nyújtott a robbanás másnapján. Mind a hét család köszönetét fejezi ki az azonnali segítségnyújtáshoz amit tartós élelmiszer, étel és ruha formájában kaptunk Öntől. Maradunk tisztelettel Ön felé:

Havasrétiné Méry Judit
a MI NŐK Országos Szervezete elnöke és a károsultak:

Szücs Anita, Algács Péter és családja, Langauer András és családja, Hargittai László és családja, Tujner Dezső és családja, Yan Ildikó és családja, Nagy Tibor és családja.

Mégegyszer köszönjük. 2011.jan.28.”


Kedves Lovagtársaink!
Gratulálunk a példásan gyors és hatékony reagáláshoz!
Köszönjük a bajba jutott embertársainknak nyújtott segítséget. Humánus cselekedetekkel ismét bebizonyítottátok, hogy méltók vagytok a lovagi címre.
Nagyon büszkék vagyunk Rátok!