Sir Mága Zoltán jótékonysági koncertje a Zsinagógában
 

Sir Mága Zoltán jótékonysági koncertje a Zsinagógában Sir Mága Zoltán hegedűművész, Máltai lovag (KMFAP) 2011. március 20-án, a zsúfolásig megtelt Dohány utcai Zsinagógában adott jótékonysági koncertet, amely a vallások közötti közeledés és párbeszéd jegyében zajlott. Fővédnökei Dr. Erdő Péter primás, érsek, a magyar Római Katolikus egyház feje és prof. Dr. Schweitzer József ny. országos főrabbi voltak.

A koncerten megjelent a magyar politikai és társadalmi élet számos vezetője is. Sir Zoltán határozott célja, hogy művészi és karitatív tevékenységével hidat építsen a különböző kultúrájú, vallású és nézeteket valló emberek között, s példát mutasson az együttműködésre, amely nélkül nem képzelhető el a társadalom felemelkedése. S ezt az eltökélt szándékot sokszor siker koronázza. 100 templomi koncertsorozatának 67. állomásaként fergeteges koncertet láthattunk, a gyönyörű templom közönsége minden zeneszám után állva tapsolt. Mága Zoltán nagylelkűen felajánlotta a Fonogram díjjal járó pénzjutalmát beteg gyermekek támogatására.

„Sokan azt mondták a koncert után, hogy életük legszebb előadásán vehettek részt. Az emberek állva tapsoltak, a világ egyik legszebb temploma koncertteremmé vált erre a pár órára. Mivel a 2011-es esztendő Liszt év, így a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjére, Liszt Ferencre emlékezve a II. Magyar Rapszódiával nyitottuk koncertünket, s ez rögtön hatalmas sikert aratott. Több mint három óráig tartott az előadás, de hál Istennek az emberek végigülték, és a remekművek után a magyar zeneértő, zenekedvelő közönségem vastapssal jutalmazta a tiszta szívből adott muzsikánkat..." - mesélte friss élményeit Mága Zoltán. 

A jótékony célú fellépést vállaló nagyszerű művészek neve előre vetítette a kivételes koncert hangulatát és magas színvonalát: részt vett rajta Tokody Ilona, Feke Pál, Szakcsi Lakatos Béla, Galambos Lajos, Pintér Tibor, Pándy Piroska, Muskát András. Zséda is szeretett volna eljönni, de utolsó pillanatban megbetegedett, 

A Primarius Szimfonikus Zenekar előadásában felcsendültek Liszt, Vivaldi, Puccini, Albinoni, Williams és Brahms művei mellett magyar népdalok, Kodály Zoltán feldolgozásában és a helyhez illően zsidó dalok is elhangzottak. A zene varázsa mindenkit megérintett. 

Mága Zoltán - „A királyok hegedűse” című albuma nyerte el a Fonogram Magyar Zenei Díjat az 2011. év hazai szórakoztató zenei albuma kategóriában. De Ő a díjjal járó pénzjutalmat jótékonysági célokra ajánlotta fel. A Zsinagógában átnyújtotta a pénzösszeg felét egy leukémiás kislány megsegítésére, a másik részét a Madarász utcai Gyermekkórház kapta. A hegedűművész véleménye szerint a nyilvános jótékonyság segít abban, hogy az emberek felfigyeljenek arra, hogy lehet és kell is segíteni, sőt kötelessége annak, aki megteheti!

Kedves Sir Zoltán,

Ismét bebizonyítottad, hogy Máltai lovaghoz méltó módon élsz és dolgozol, s hogy mennyire fontos számodra a közösség, a rászorulók megsegítése. Képes vagy összekötő kapocs lenni a társadalom fregmentált csoportjai között. Ezzel kiérdemelted legnagyobb elismerésünket és mindenkiét, akinek fontos a szolidaritás, a társadalmi béke és együttműködés ügye.