Monsignore Ladislaus Johannes – pápai káplán, a Máltai Lovagrend (KMFAP) Magisztrátusi káplánja húsvéti üdvözlete – 2014
 

Tisztelt Dáma- és Lovagtársaink! Fogadjátok szeretettel Monsignore Ladislaus Johannes – pápai káplán, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) Magisztrátusi káplánja húsvéti gondolatait és üdvözletét.

H.G. Popper György
Nagymester általános helyettese
Magyar Nagyperjel

Húsvéti üdvözlet 2014

Kedves Barátaim, Lovagtársaim!

Talán nincs is Európának olyan tája, ahol március 21-én nem ünneplik meg a tavasz csillagászati kezdetét. Az ENSZ Közgyűlés 2010-ben éppen erre a napra helyezte a nemzetközi tavasz ünnepét, a Norouz napot és döntését azzal indokolta, hogy ezt az ünnepet mintegy háromszázmillió ember csaknem háromezer éve ünnepli a földkerekségen. A Norouz a perzsa újév napja és egyben Zarathusztra követőinek, illetve a muzulmán szufizmusnak és a bahá’í vallás híveinek ünnepe is.

Mi, keresztények ma is ehhez a naphoz viszonyítjuk húsvét napjának a kiszámítását és zaklatott világunkban talán még intenzívebben várjuk a húsvétot, mint az igazi tavaszt. Folyamatosan energiára, megújulásra vágyunk és keressük ennek legmegfelelőbb módját. Ismerjük már a testi, lelki felüdülés számos formáját. Egészséges ételeket és vitaminokat fogyasztunk ilyenkor és élvezzük a tavaszi wellness hétvégéket, vagy a különféle gyógy-masszázsokat, de mindenekelőtt tudjuk, hogy amíg odabenn a szívünkben nincs meg az alapvető vitamintartalék, amíg hiányzik belőlünk a békesség és a szeretet-energia, addig a tavaszi örömök élvezete csak kevéske megnyugvást ad. Erőre és győzelemre van szüksége mindenkinek. De vajon hol találhatunk rá?

Húsvéti ünneplésünk éppen ezt nyújtja, hiszen a „Feltámadott”-tól felüdülést kapunk gondjainkból, feltámadást nyerünk minden elesettségünkből és erőt kapunk az újabb küzdelmekhez. Saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy a húsvétkor érkező erő a búslakodó embert boldoggá, a megfáradtat erőssé, a közönyöst pedig élettelivé tudja tenni.

Ne feledjük, hogy ezekben a napokban nemcsak egy kellemes hétvégére kaptunk meghívást, hanem elsősorban a „húsvéti misztérium” tevékeny megélésére. Húsvét titkának mélyebb átélésére 40 napos nagyböjti időszakkal készültünk, mert Krisztus feltámadásának az ünneplése nagyobb odafigyelést és több lelki aktivitást követel tőlünk mint pl. a Karácsony megülése. Igaz, hogy a Karácsony közelebb van emberi szíveinkhez, de hitünk igazi titka, Isten felfoghatatlan szeretetének szemlélése csak a húsvétban teljesedik ki. Ráadásul a mi tavaszi ünneplésünk nem olyan kellemes, mint az év legszebb ünnepéé, mert amíg a jászolban fekvő isteni gyermek látványa csak egy kedves képet állít elénk, addig a Golgotán keresztre feszített Krisztus tükröt tart felénk és arra ösztönöz, hogy levessük magunkról az önző embert és Őt követve szeretetben megújult szívű teremtményekké legyünk.

Ügyeljünk arra, hogy az idei húsvéti hosszú hétvégét örömben és tevékeny Istenre figyeléssel éljük át és az idei tavaszt a feltámadás napfelkeltének derengésében és ragyogásában szemléljük. Engedjük, hogy megérintse szívünket az ünnepi Alleluja és akkor nem csak a tavaszi verőfényben, nem csak madárcsicsergés közepette, vagy a szélben hajladozó nárciszok között járva lesz életerőnk és életkedvünk, hanem életünk minden napján.

Szeretettel:

Monsignore Ladislaus Johannes
pápai káplán, a Máltai Lovagrend (KMFAP) Magisztrátusi káplánja

2014. április 15.