Karácsony után ez a drámai hír jelent meg a sajtóban:

„Tűz ütött ki 2014. december 29-én hajnalban egy családi ház egyik, körülbelül tizenkét négyzetméter alapterületű szobájában Tiszabura település Haladás utcájában. A tűzhöz a tiszafüredi hivatásos és az abádszalóki önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd megkezdték a lakóépület átszellőztetését és átvizsgálását. A tűzben senki nem sérült meg” – közölte a katasztrófavédelem.

A házban azonban minden – amiért egész életükben dolgoztak – megsemmisült.

Erre a hírre figyelt fel a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) nemzetközi humanitárius szervezete, a FEMERAID International – Magyarországi lovagrendi összekötő tisztje, Opacsity László úr, s a rá jellemző dinamizmussal és hallatlan hatékonysággal azonnal megkezdte az intézkedést.

A FEMERAID International – Dél-magyarországi Egysége – a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány munkatársa, Ádám Mónika telefonon kapcsolatot létesített Tiszabura polgármesterével, Nagy Imrével, aki tájékoztatást adott arra vonatkozóan, hogy mire van szüksége a nehéz helyzetbe került családnak.

2015. január 8-án a FEMERAID International Dél-magyarországi Egysége Dunaújvárosból egy kamiont indított útnak Gyulára, ahol Opacsity úr már várta a szállítóeszközt, hogy felpakolják az általa összegyűjtött bútorokat, elektronikai eszközöket, egyéb javakat és Tiszaburára vigyék Túró Miklós és családja részére, így pótolva a házban szénné égett berendezéseket.

Sir Pribil Sándor, a FEMERAID International Dél-magyarországi Egység igazgatója (a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány Elnöke) és Lady Farkas Mirmy, a FEMERAID International – Magyarországi humanitárius összekötő tisztje a kamionnal további használati tárgyakat küldött a családnak: ágyakat, szőnyegeket, függönyöket, ruhaneműket, hozzájárulva ahhoz, hogy az újrakezdés könnyebb legyen a károsultaknak.

A szállítás feladatát a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány munkatársa Tüske László végezte, aki személyesen találkozott a családdal amikor a helyszínre érkezett a szállítmánnyal és testközelből tapasztalta meg a család fájdalmát és reményvesztettségét, amit a tűzvész okozott.

S egyúttal megtapasztalta azt az örömöt, hálát és köszönetet is, amelyben a család tagjai részesítették a meglepetésként érkező adomány átadóját. Az önzetlen segítség és a szolidaritás e konkrét megnyilvánulása bebizonyította számukra, hogy a bajban nem maradtak magukra, ismeretlen emberekre is számíthattak.

Az ilyen esetek és tapasztalatok hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy a lelkiismeretünk éberen őrködjön, hogy a segítségre szoruló embertársakra mindig figyeljünk és segítsünk, ahogy tudunk.

Mert ez a fő célja és feladata a XXI. században a lovagrendeknek: támogatást nyújtani a rászorulóknak, a bajba jutottaknak lehetőségeink szerint.

Kedves Lovagtársaink, ne felejtsük: „A nagylelkűség jutalma maga a nagylelkűség”, s ennél nem is kell több, mert ez hozzásegít ahhoz, hogy mi is jobb emberré váljunk!

2015. január 9.