A Máltai Lovagrend (KMFAP) tanulmányi támogatása árva és félárva gyermekeknek Kiskőrösön
 

Több évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) külföldi és magyar lovagtársaink adományai segítségével az „International Orphan Program” nevű kezdeményezést, hogy hozzájáruljon az árva és félárva gyermekek oktatásához és képzéséhez. A Rend nagy jelentőséget tulajdonít az oktatásnak, mint az életesélyt nagy mértékben elősegítő és meghatározó tényezőnek, ezért a humanitárius munkában a különösen hátrányos helyzetben lévő árva és félárva gyermekek és fiatalok támogatása játszik kiemelt szerepet. Magyarország évek óta különösen sokat profitál az alapítványból, s ez lehetővé teszi, hogy rendelkezzen a támogatás optimális elosztása felett.

Idén többek között Kiskőrös, a Lovagváros és vonzáskörzetéhez tartozó 29 árva és félárva gyermek kapott oktatási célú támogatást, amelynek átadására 2015. december 16-án került sor a Rend helyi tagjainak szervezésében, Lady Török Erzsébet – Humanitárius igazgató vezetésével, aki felkérte a térség iskoláinak vezetőit, hogy tegyenek javaslatot a leginkább támogatásra szoruló gyermekekre.

A karácsonyi hangulatot idéző zenei műsor hangzott el a Petőfi Sándor Művelődési Központban tartott átadási ünnepségen, ahol a kedvezményezetteken és az iskolák képviselőin kívül megjelent Sir Domonyi László, Kiskőrös polgármestere, H.G. Prof. Popper György, Sir Polyák Péter, Sir Fischli Miklós, és Lady Popper Anna.

  

 

Karácsony alkalmából – Kiskőrös mellett – Gyömrő és Pécel városok iskolái által támogatásra javasolt árva és félárva gyermekek is hasonló támogatásban részesültek. Összesen közel 100 gyermek kapott a Máltai Lovagrendtől jelentős támogatást az ünnepek előtt.

2015. december 20.