"A világon szétszóródott magyarok végsõ nyughelye"
 
A Gazdagréti Szent Angyalok Temploma amelyben 640 férőhely található éjjel-nappal látogatható, de portaszolgálat felügyeli, lévén, hogy számos szép és egyben értékes tárgy díszíti már most is. A templom különlegessége, hogy az adományok egy kilenc méter mélyen található tárolórekeszbe hullanak, ám az óvatosság sosem árt: a templomot épp ezért  állandó portaszolgálat felügyeli. S ha már az elővigyázatosságról szót ejtettünk: az épületben defibrillátort is elhelyeztek, amellyel a bajba jutottat szakorvosi segítség híján is vissza lehet hozni az életbe - tudtuk meg házigazdánktól, a mindig munkára kész László atyától, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége szerzetes-lovagjától.

Isten háza egész nap nyitva áll
Isten háza Gazdagréten egész nap nyitva áll - Képgaléria

Mint hallottuk, Isten háza Gazdagréten a híres süttői kőből készül, amelyet László atya saját maga szállít a bányából, így kikerülve a kiskereskedelem buktatóit. A templomnak jelenleg csupán az egy harmada van kész, de már most is komoly, modern technikával - például internetes hozzáféréssel - van ellátva az épület. Később a már most is gyönyörű kilátást nyújtóterasz üvegfalat kap, így - az esztétikai élmény mellett - a gyermekek számára is teljesen biztonságosan használható lesz. A remélhetőleg nem túl távoli jövőben elkészül a színpad is, ahol színházi előadásokat, és jótékonysági koncerteket tartanak majd.
A templom - bár még kész sincs - máris nagyban "működik": itt tartották ugyanis a Milesz házaspár gyermekének keresztelőjét, amely a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége első ilyen jellegű ökomenikus ceremóniája volt - avatott be minket házigazdánk.

Az épület papi szállással is rendelkezik, amely vendégszeretet jegyében készült el: légkondicionáló és Internet is emeli e szoba komfortját, amelyben bármely megfáradt pap megpihenhet - természetesen térítésmentesen. László atya nem csak a testvéreire figyel oda, ugyanennyire ügyel a médiával való kapcsolattartásra is, ezért a későbbiekben a már megépített stúdiót is berendezik majd.

A templomot László atya gyönyörű rajzait és festményei díszítik 
A templomot László atya gyönyörű rajzait és festményei díszítik - Képgaléria

A templomot bejárva lesétáltunk a gyönyörű, tölggyel, valamint a 64 magyar vármegye és a csatolt országrészek címereivel, illetve László atya gyönyörű festményével díszített altemplomba, ahol az alábbi feliratot olvashatjuk: "A világon szétszóródott magyarok végső nyughelye". Az ötletesen megoldott altemplom plafonjának közepén középen fellátni az égig, lévén, hogy a tervezéskor a szimbolika szempontjait is figyelembe vették. Itt egyébként háromszázezer ember hamvai elférnek, így 3-400 évig megoldottnak tűnik a Gazdagréten végső nyughelyre találni kívánók temetkezési problémája. A templomban nem "csupán" fizikai maradványaink nyugovóra helyezésére van mód: szellemi videóhagyatékot is hagyhatunk a földalatti teremben elhelyezett számítógép segítségével, néhány mondatban megörökítve gondolatainkat.

Templom látogatásunk végén a tükörterembe érkeztünk, ahol László atya megvendégelte a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége Magyar Nagyperjelségének lovagklubját. A vendéglátás közben újabb információkat kaptunk a templomról, így megtudtuk, hogy 1989-ben volt az alapkőletétel, ami után 1994-ben indult az építkezés. Fotókat láttunk az 1989 és 2004 közötti időszakról, így érzékelhettük, miként változott a terület évről évre.

László atya, Lady Popper Anna, Sir Popper Ádám, Sir Popper György 
László atya, Lady Popper Anna, Sir Popper Ádám, Sir Popper György - Képgaléria

A látványos bemutató után Sir Popper György, miniszterelnök, magyar nagyperjel megköszönte a meghívást, és örömét fejezte ki, hogy e különleges helyszínen tarthatták az októberi lovagklubot, majd a László atya által eddig elvégzett munkát méltatta. Egyben megragadta a lehetőséget, hogy bejelentse: a lovagrend támogatást nyújt a templom hőszigeteléséhez, amely a jövőben a rend egyik új otthonává is válik majd.
Nem sokkal később a miniszterelnök a renddel kapcsolatos aktualitásokról számolt be röviden. Mint mondta, továbbra is örvendetes hír, hogy a hírlevél kiválóan működik, alapos információkat nyújt a lovagrend minden tagja számára és kifejtette: nagyon örül annak, hogy a lovagklub lassan valóban klubszerűvé formálódik, így a rend minden magyar tagja számára adott a lehetőség a rendszeres találkozásokra és az információcserére.

Az estét Sir Braun Gyula, külügyminiszter méltató szavai után Sir Fra Maximilian, a Máltai Hórusz Felekezetek Felett Álló Spirituális Rend működéséről tartott beszámolója és Lady Popper Anna karitatív eseményekkel kapcsolatos információi, majd az azt követő kötetlen, baráti beszélgetés zárta.