Beszámoló a Máltai Lovagrend (KMFAP) humanitárius szervezete, a FEMERAID International – Budapesti Egysége 2016-ban végzett munkájáról
 

A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) humanitárius szervezete, a FEMERAID International – Budapesti Egysége (a Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület – ÖPVE) 2016-ban is figyelmet fordított a gyermekek és fiatalkorúak, köztük az árva, vagy családjukból kiemelt fiatalok felkészítésére, oktatására.

Az Egyesület folyamatosan törekszik rá, hogy minél tevékenyebben vegyen részt az ifjúság- és lakosságfelkészítésben, hogy a gyermekek és a felnőttek még szélesebb körben megtanulhassák a katasztrófák elleni védekezéshez szükséges alapokat, beleértve az elsősegélynyújtást, tűzvédelmet is. Ezáltal önmentő képességük növekszik, illetve hatékonyan tudnak részt venni és segíteni a mentési munkálatokban. A tanult technikák nem csak katasztrófa helyzet esetén hasznosak, de a mindennapi életben is előfordulhatnak olyan esetek, amikor nagy hasznát veszik, ezzel nő saját maguk, közvetlen és tágabb értelemben vett környezetük biztonsága is.

Az Egyesület által kialakított OAD (Orphans Against Disasters) program speciálisan az árva, vagy a családjukból kiemelt fiatalok képzését hivatott szolgálni. A program különböző oktatási napjain elsősegélynyújtással, tűzoltással, tűzvédelemmel, polgári védelemmel, és a háztartási veszélyek kezelésével ismerkedhetnek meg a résztvevők, fizikai adottságaiktól függetlenül. Összességében 2016-ban a FEMERAID International Budapest Unit önkéntesei társadalmi szerepvállalással, oktatással és lakosságfelkészítéssel 29 nap alatt összesen 531 munkaórát töltöttek el.

Ezúton is köszönjük mindenkinek az elmúlt évben végzett aktív és áldozatos munkáját!

   

2017. március 9.