Értékek, üzenetek, varázslatok 

              Készül a kiállítás. A képek még a földön fekszenek, de már olyan sorrendben, ahogy majd a paravánokra kerülnek. Sokáig téblábolok közöttük, magamba akarom szívni, be akarom vésni valamennyit, de tudom ez lehetetlen, ráadásul itt két művész munkáiról van szó. Szász Endre Munkácsi díjas festőművész, grafikus, és felesége Sz. Hajdú Katalin festőművész alkotásainak kiállítása készül, s hamarosan látható lesz a közönség számára is.
              A rendezők Katalint várják, aki hamarosan meg is érkezik, magabiztosan, teli energiával, mozgalmassággal. S nekem azok az évtizedekkel előbbi rajzszakköri délutánok jutnak eszembe, amikor rohangáló gyerekekkel volt teli a művelődési ház, akik aztán a terembe belépve szótlanul, nagy figyelemmel rajzolni, festeni kezdtek egy nagyszerű ember, egy kiváló művésztanár Fekete Borbála instruálásával. Tudom, hogy köztük volt Katalin is. Ő ugyanis Hajdúszoboszlói, itt járt általános iskolába és gimnáziumba is.

AZ ÚT HOLLÓHÁZÁRA VEZETETT

             Első beszélgetésünkhöz a készülő tárlat szolgálja a miliőt. Előbb csak az ismerősökről, a családról váltunk szót, aztán előkerül néhány tény, adat, az önéletrajzhoz. 
   - Mikor és miért kezdtél el rajzolni?            
- Meggyőződésem, hogy minden ember a génjeiben hordozza, hogy milyen pályára, illetve az élet mely területére kíváncsi, hol keresi az önmegvalósítást. Mert engem senki nem terelt a rajzolás, a festés felé. Hét-nyolc évesen magamtól jelentkeztem a városi rajzszakkörbe.
- Ez még nem jelenti azt, hogy egyben a pályádról is döntöttél, hiszen minden gyerek szeret rajzolni?
- Ez annál több volt, eltántoríthatatlan voltam, s nagy szerencsémre két kiváló művészemberek, pedagógusok kezei közé kerültem, mint Fekete Borbála, és Erdei Gyula. Borika nem csak megtartotta a szakköri foglalkozásokat, hanem elvitt bennünket kirándulni, például vele voltam Nyírbátorban, rajzoltunk a természetben, felhívta a figyelmet a nyári alkotó táborokra, elküldte a képeinket különböző pályázatokra. Én is több nemzetközi és hazai rajzpályázaton szerepeltem eredményesen.
- Például?
- Ezüst érmet kaptam egy tájképemre az indiai gyermekrajzpályázaton, de NDK-ban, Debrecenben is kaptam valamilyen díjat. A legemlékezetesebb az indiai volt, mert a díjat Budapesten vehettem át, közvetítette a TV híradó, s ez egy gyereknek óriási élmény.
- Azt is tudom rólad, hogy középiskolába a Hőgyes Endre Gimnáziumba jártál, s azt a tervet dédelgetted, hogy jelentkezel a képzőművészeti akadémiára.
- Szerencsémre azonban nem vettek fel a főiskolára, mert ha felvesznek valószínűleg soha sem ismerem meg Szász Endrét. Érettségi után egy évig dolgoztam a Délibáb Szállodában, de meg voltam győződve arról, hogy az én utam a képzőművészet, ha kitérőkkel, akkor is.
- Úgy szól a ?krónika?, hogy Hollóháza környékéről fürdővendégek érkeztek, akiknek édesanyád adott szállást, meglátták a képeidet a lakásban és biztattak, menj el Szász Endréhez tanulni, hiszen ő most ott van a porcelángyárban, és stúdiót szervezett maga köré. Hogy fogadták a szüleid az ötletet?
- Anyukám hallani sem akart róla, de akkor én már a fejembe vettem, hogy Szász Endrét meg fogom keresni. Végül apukámban cinkostársra találtam, ő vitt el Hollóházára. Megmutattam a rajzaimat Szász Endrének, aki azt mondta tehetségesnek tart, szívesen tanít. Felvett a stúdióba, rajzolhattam az ő tervei alapján. Ezek egyedi tervek voltak, tányér, váza stb. Ő elkészítette a vázlatot, mi pedig ketten-hárman elvégeztük a színlebontást, és szita technikával 50-100-as szériában elkészítettük. Közben saját terveket is kivitelezhettünk. Én is terveztem tányérokat, vázákat, amit el is készítettem. A szabadidőben pedig Szász Endre festeni, rajzolni tanította a stúdió tagjai, köztük engem is.

AZ ÖRÖKÖS FÁKLYAVIVŐ

A második beszélgetés már nem ilye tényszerű. Néhány nap telt el a kiállítás megnyitása óta. Emlékeim szerint Szoboszlói kiállításon ennyi ember soha nem fordult meg. Katalin nyugodtabb, a beszélgetés is zavartalanabb, intimebb. A kiállítás emlékkönyvébe pedig valaki ezt írta a látottakról: ? A varázslat, az varázslat.?   Azt gondolom ideje  megfejteni, ezt a varázslatot.
- Milyen volt az első találkozásod Szász Endrével?
- Hihetetlen. Annyira mély benyomást tett rám, mintha egy mese várba érkeztem volna. Mint ahogy a mézeskalács házikó elvarázsolta Jancsit és Juliskát, olyan lehetett ez a hely, és a mester nekem. A műterem falán mindenhol színes porcelánok, vázák, tányérok, festmények sorakoztak. Szász Endrének pedig olyan kisugárzása volt, hogy nem csak engem, mindenkit magával ragadott. 
- Ezek szerint első látásra szerelem volt?
- Á nem, hosszú folyamat előzte meg, két éves munka kapcsolatban együtt töltött napok, esték. Szász Endrének a munka volt az élete, az első, a második és a harmadik is a munka. Imádott festeni, ha nem festett rajzolt, ha nem rajzolt, porcelánt tervezett, vagy ékszert, divat sálat, szőnyeget, de még bútor tervei is voltak.
- Ő az egyik utolsó polihisztor volt azt hiszem, a képzőművészet mellett írt is, és üzletembernek sem volt utolsó.
- Amikor találkoztunk, és ilyen töménységben láttam a munkáit, teljesen lebénított, nem tudtam festeni. Elbűvölt a rajztudása, a kreativitása, a munkabírása. Azt gondoltam, ha nem tudok olyan kvalitású képeket festeni, mint amilyeneket ő, akkor egyáltalán nincs is értelme festeni. Hiába bíztatott, hiába mondta, hogy nagyon jó, amit csinálok, hogy nem megy minden egyik napról a másikra. Elmesélte, hogy fiatal korában ő is nagyon sok rajzot, portrét, önarcképet, tanulmányt készített. Ahol járt mindent és mindenkit lerajzolt. Azt mondogatta, hogy ő raktárt gyűjtött össze az agyában az emberi karakterekből, mozdulatokból és gesztusokból, amelyeket később nagyon jól tudott használni a könyv illusztrációknál. Ezeken a beszélgetéseken felbuzdulva kezdtem el újra festeni.
  - A róla alkotott képem nagyon emberi, szereplései során azt tapasztaltam, hogy mindenről volt véleménye. Jól érzékeltem?
  - Széles látókörű, stabil világnézetű ember lévén, mindig tíz évvel járt mindenki előtt. Mint azok a művészek, akik mély szociális érzékkel rendelkeznek, és mindig ellenzékben vannak.  Sokszor jelentett ez hátrányt, de a tehetséges emberek, mint Szász Endre is tudják, hogy nekik az a dolguk, hogy próbáljanak elől járni, s úgy mutatni az utat, hogy ne vegyék észre mások. Ez nagyon nehéz út, nagyon nehéz sors. Bizonyára ennek a következménye, hogy volt néhány infarktusa is. Nem könnyű harcolni a szűklátókörű emberekkel. Vannak képei is amelyek erről szólnak, például a Fáklyavivő, ahol szinte mutatja: ez az a jó út, gyertek velem.
- Az erdélyi származása fontos volt neki?
- Az erdélyi gyökereket nagyon fontosnak tartotta. Úgy gondolta, ami emberség van benne, azt a felmenői örökítették rá. Apai ágon csíki székelyek, anyai ágról kaposváriak voltak a nagyszülei. Mindkét részről nagyon sok emberséget, szeretetet kapott. Marosvásárhelyen 1926-ban született, a gazdasági vállság idején volt kisgyerek. Erdélyből Kaposvárra költöztek, onnan vissza Erdélybe, mikor hol volt könnyebb a megélhetés. Később a háború miatt volt nehéz sorsa, az ötvenes években pedig az ismert okok miatt. Őt 1951-ben letartóztatták, és koholt vádak alapján börtönbe zárták. Másfél év múlva szabadult, de csak azért engedték ki, mert a veséje felmondta a szolgálatot, szinte haldoklott. Fél évet töltött utána kórházba.
- Konkrétan mi volt a vád ellene?
- Fegyverrejtegetés és összeesküvés szervezés.
- Részt vett az 56-os forradalomban?
- Mindig forradalmár volt, de azt mondta ő magányos farkas, mindenhol mindig elmondta a véleményét, tulajdonképpen ezért csukták le. Ma már nevetségesnek tűnik, hogy például az öltözködése miatt akartak pártfegyelmit adni neki. Mesélte, hogy mindenki dorkóba, azaz tornacipőbe, meg lódenkabátba, ilyesmikbe járt, ő pedig öltönybe nyakkendővel. Azt mondták rá kispolgári csökevény. Aztán mégsem tudtak fegyelmit adni, mert nem volt párttag.  A forradalom idején is előre látta, hogy nem fog Amerika beavatkozni, és borzasztónak találta, hogy ártatlan emberek meghalnak, és megint szétlövik az országot. Nem hagyta el az országot, útlevelet viszont 1970-ig nem kapott. Rengeteg könyvet illusztrált, azt mondta nem bírta a ?szocreál idején a diktálást?, a könyv illusztrációkról pedig valahogy elfeledkezett a hatalom. A munkái kijutottak külföldre s ő is hamarosan utánuk ment Európába, Amerikába, Afrikába is. Egy évre szándékozott kimenni Kanadába, de egyik munka hozta a másikat, egyik megrendelés a másikat, s több mint tíz évig maradt.

SZERELEM

- Hollóházára jött, vajon miért épp oda?
- Azt mondta hasznosítani akarta azt a sok tapasztalatot, amit Amerikában az üzleti életben szerzett. Az országnak azon a részén nem volt munkalehetőség, megpróbált teremteni.
- Milyen volt Hollóházán az élet?
- Amikor oda mentem, nem csinált titkot belőle, hogy válófélben van az akkori, negyedik  feleségétől. (Van egy képe az a címe Léghajó, ebben utazik a négy felesége, és én vagyok a léghajó tetején, ezt ő mondta.) Jártak hozzá a barátai, a megrendelők, az újságírók. Sok esetben velük töltötte az egész napot, de a munkát akkor sem halasztotta el, éjszaka  festett. Jártak hozzá ismert színésznők, manökenek, szépasszonyok. Ez az ő magánügye volt, én nem akartam beállni a sorba.
- Lett volna rá lehetőséged?
- Igen, mert közben ő nagyon kedves volt mindenkihez, nekem is bókolgatott, de én nem vettem komolyan. Amikor aztán észrevettem, hogy egy ideje elmaradtak mellőle a hölgy ismerősök éreztem, hogy komolyra fordul az udvarlás. Egyszer aztán azt mondta legyek a felesége. De ekkorra már annyira hiányoztunk egymásnak, mint a levegő, lépni, létezni nem tudtunk egymás nélkül. Megmagyarázhatatlan. Az agyunkkal még jó ideig próbáltunk tiltakozni ellen, benne is volt olyan érzés, hogy megengedheti-e magának velem szemben, hogy rááldozzam a fiatalságomat. Mi lesz velem később? De hiába próbáltunk tiltakozni, erősebb volt a vonzalom. Amikor például haza jöttem a szüleimhez, ő másnap utánam jött, megtalált.  Később az eljegyzési vacsorán húsleves volt és birkapörkölt. Szó nélkül megette a vacsorát, jóval később vallotta csak be, hogy nem szereti a birkapörköltöt, de annyira szerelmes volt, hogy még azt is megette.
- A munkában együtt töltött napok hoztak ennyire össze benneteket?
- Azt mondta, először a külsőmre figyelt fel, de az egyéniségem miatt szeretett meg: a nyugalmam, a kiegyensúlyozottságom úgy érezte biztos háttér lesz az ő zaklatott életében.
- Hány év volt köztetek?
- Nagyon sok. Harminchat.
- Szüleid mit mondtak a házasság gondolatára?
- Anyukám nagyon kétségbe volt esve a nagy korkülönbség miatt. Mások meg azt vetették a szememre, hogy hozzámegyek egy gazdag férfihoz, a jó karrier reményében. Nem volt igaz. Bandi egy bőrönddel lépett ki minden házasságából, abban pedig csak a festékei voltak. Bak a csillagjegye, s a bakra jellemző, hogy felmászik a hegy csúcsára, s amikor fölér leugrik, és újra ellőről kezdi. Őt inspirálta az újra kezdés.
- Jól tudom húsz évig éltetek együtt?
- Igen, s az előzetes megérzésem bejött, jó kapcsolat, boldog házasság lett. Amikor összeházasodtunk 57 éves volt teli energiával. Nem volt semmije, Pesten kis garzonban laktunk, majd Sopronban felajánlott a város egy lakást, de nem lehetett megvásárolni, mert műemlék volt. Végül Várdán vettünk egy kúriát, jelenleg is itt élek. 

MESTER ÉS TANÍTVÁNY

- A hagyatékot te gondozod, mit szeretnél tovább vinni Szász Endre gondolatiságából?
- Mindent, amit húsz év alatt tanultam tőle.
- Mi volt Szász Endre művészi hitvallása?
- Ó hát arról könyvet írt, elég nehéz lenne összefoglalni, de voltak kinyilatkoztatásai például: a kulturálatlan, műveletlen festő, nem festő. A tehetségről is volt egy elmélete: a tehetség, szokta mondani, úgy alakul ki, hogy ha az ősök generációkon keresztül hordozzák magukban az egészséges géneket, s ezzel megadják a tehetség kibontakozásához a lehetőséget. Azt is örökösen hangoztatta, hogy a legtöbbet a természetből, és a klasszikusoktól lehet tanulni.
- Mint korábban mondtad arról is volt egy elmélete, hogy nézzünk kiállításokat.
- Igen, azt mondta a látogatók mindent meg akarnak nézni, pedig ha csak egy-két képet akarnának látni, tapasztalhatnák, hogyan tárulkozik ki, hogyan mondja el üzenetét az alkotás. A képnek a ritmusa a színharmóniája, ahogy a színek válaszolnak egymásnak, ahogy a vonalak egymásba feszülnek, abból lehet megérteni a kép mondanivalóját. Néha a téma csak ürügy.
- Mennyire lehet kiolvasni a képeiből a mester lelkiállapotát?
- Érdekes, hogy ezt kérdezed, azt hiszem nagyon. Amikor nem dolgozta ki az alakjainak a szemét, az történt, hogy egy időre az egyik szemére elvesztette a látását, meg kellett operálni. Ez a tény arra inspirálta, hogy kidolgozatlanul hagyja a szemeket. Máskor  házakat festett a képekre, akkor épp nem volt lakása.
- Milyen irányzatot képviselt, milyen képzőművészeti stílust mondott magáénak?
- Nem volt híve a különböző irányzatoknak, kvalitásos művet kell alkotni, mondta, a stílust, az irányzatokat a művészettörténészek találták ki, hogy rendszerbe foglalhassák a művészetet. Azt vallotta, hogy a képzőművészet nyelv, s többféle nyelven beszélhetünk, attól függ kihez akarunk szólni. Ő többnyelven, több képzőművészeti nyelven tudott beszélni.
- Ezt néha a szemére is vetették.
- Volt aki elitélte, megszólta, hogy elaprózza magát. Erre mindig azt mondta, hogy neki olyan sok energiája van, hogy megteheti. Meg tehette, mert amikor a festéshez fáradt volt, vagy nem inspirálta semmi egy újabb képre, akkor rajzolt, grafikát készített, vagy éppen porcelánt tervezett, de még a kávéházi asztalnál is a kezében volt a ceruza.
- Absztrakt képei vannak?
- Igen, de a nonfiguratív képei is nagyon érthetőek, színesek, ritmusuk van, gondolatiságuk van. Azon a véleményen volt, hogy előbb meg kell tanulni rajzolni, festeni, amikor már mindent tudsz, akkor lehet absztrahálni, lehet elvonatkoztatni.                   
- Te viszont a képeiden kínosan ügyelsz a precízségre, a pontosságra.
- Nem tudom, ki mennyire veszi komolyan a csillagjegyeket, én szűz vagyok, és azt mondják, azok nagyon precízek. Ez ellen én mindig tiltakoztam, de azt hiszem többek között ennek is köszönhető, hogy sikerült megtartanom az egyéni stílusomat. Bandi mindig óvott attól, hogy Szász Endre epigon legyek, arra ösztönzött, hogy ne veszítsem el saját stílusomat.
-  Nem tudtál festeni, amikor megismerkedtél a mesterrel, és akkor sem, amikor elveszítetted. Most hogy vagy?
- Bandi halála után három évig nem tudtam festeni. Depressziós lettem. Erről nehéz beszélni. 
- Beteg volt?
- Szív és vese elégtelenségben halt meg. Abban az évbe veszítettem el édesapámat is, nehezen ocsúdtam.
- Mióta festesz újra?
- Egy éve. S a festés mellett gondozom a Szász Endre hagyatékot, ez elég sok munkát jelent, hiszen szeretném a hátrahagyott terveit, kivitelezni, például a porcelánokat, ékszereket, szőnyegeket stb? Szeretek foglalkozni vele, egyáltalán nem terhes számomra. Meg kell próbálnom valahogy élni nélküle.

               Többször megnéztem a két művész közös kiállítását, többször készítettem fotókat, szerettem volna valami szépet, különlegeset, egyedit írni, úgy, és olyat, amit és ahogy még nem írtak róluk, de e varázslattal nem boldogultam. Aztán a mester segített: hogyan is kell kiállítást nézni? Felidéztem emlékeimben Katalin két festményét: az egyiken apró madár, a gyurgyalag ül, magányosan a kopár ágon, hatalmas, kékség közepén. A másikon jégmadár gubbaszt, talán vacog, s fényt csak a hideg fehér jégtömbök sugároznak. És lassan kitárulkoztak a képek nekem is, szinte éreztem a belőlük áradó fájdalmat, és József Attila verssorai jutottak eszembe: ?A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog.?
                Megkaptam az üzenetet, s bár tudom, hogy az igazi műalkotások mindenkinek mást jelentenek, a megfejtés kódját talán sikerült tovább adnom.
             

                                                                                                            Tatár Éva