Elhunyt SIR SÁROSI BÉLA, máltai lovag 1960. február 5. – 2010. december 17.

Nincs rettenetesebb, mint amikor szülő temeti kedves gyermekét, feleség férjét, gyermek szerető édesapját. Nem az az élet rendje, hogy azok menjenek el előbb, akik később érkeztek. Ám a sors – mint oly sokszor – most is másképp rendelkezett. Alig két emberöltőnyit mért Bélának, mindössze ötven esztendőt, hogy elvégezze feladatait ezen a földön. S mint oly sok esetben, neki sem volt erre elég ideje. Még nagy szükség lett volna rá, de tragikus hirtelenséggel ért véget az élete, s nem maradhatott szüleinek erős támasza, feleségének megbízható társa, gyermekeinek szerető apja.

Sajnos csak ennyi jutott neki a földi életből. Mindössze azzal vigasztalódhatunk, hogy a Gondviselés megkímélte a szenvedéstől. Vidám beszélgetés közben csak hátradőlt egy fotelban, egyet sóhajtott és csendben eltávozott egy másik dimenzióba.

A búcsú nélküli távozás azoknak fájdalmas, akiket itt hagyott. A szülőknek, a szerető hitvesnek, Ildinek, s két imádott gyermekének, Katának és Szabolcsnak. Az ő fájdalmukat csak tetézi, hogy ez a visszafordíthatatlan családi tragédia az adventi időszakban, karácsony közeledtével történt, a szeretet ünnepére készülődés alatt.

Sir Béla lovagtársunk volt, öt esztendeje csatlakozott a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségéhez (KMFAP), s azóta saját erejéhez mérten, a maga módján támogatta Rendünk tevékenységét. Személyisége és természete nem igényelte a feltűnést, inkább visszahúzódó ember volt, akire azonban mindig lehetett számítani, ha szükség volt rá. Egy segítőkész lovagtársunk távozott közülünk.