Azt szoktuk mondani, hogy a karácsony elsősorban a gyermekeké és nekünk felnőtteknek az a küldetésünk, hogy az ajándékokon kívül a békét sugárzó jelenlétünkkel széppé és meghitté varázsoljuk számukra az együttlétet a családjainkban. Tudom, hogy Ti nemcsak a családjaitokban élitek meg az ajándékozó szeretet örömét, mert a sok szép üdvözlettel, jókívánsággal, jótékony szeretetadománnyal nagyon sok ember számára emlékezetessé teszitek a karácsonyt.
Öröm látni, hogy a szeretet ünnepe világszerte össze tudja kovácsolni az ünneplő közösségeinket, de mivel a karácsony vallási ünnep, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy elsősorban az Istennel akar minket összehozni.
Egy bájos legenda szerint Jézus születésekor a pásztorok különféle ajándékokkal érkeztek a barlanghoz. Mindegyikük azt vitte magával, amije volt: az egyik a munkája gyümölcsét, a másik valami értékeset. Ám volt köztük egy pásztor, aki szegénysége miatt semmit sem tudott felajánlani. Miközben a többiek versengve mutogatták ajándékaikat, ő szégyenkezve hátul maradt. Egy idő után azonban Szűz Mária, aki kezében tartotta a kisdedet és belefáradt az adományok átvételébe, megszólította és megkérte az üres kezű pásztort, hogy egy ideig tartsa a gyermekét. A pásztor meghatódottan vette át a Kisdedet és boldogan élte meg, hogy az üres kezei most Isten Fia bölcsőjévé váltak.
Bárcsak az idei karácsonyon az emberiség nagy családjában jobban odafigyelnénk arra az ajándékra, amit Isten nyújt nekünk és minden ember felismerné, hogy Isten nem egy tőlünk távoli valóság, hanem jóságos Atya, aki Fia által emberré lett és belépett a mi történelmünkbe.
A teológia azt mondja, hogy a megtestesülés nemcsak azok életében jelent új korszakot, akik hisznek Krisztusban, hanem azokéban is, akik mit sem tudnak Róla, sőt azokéban is, akik még nem ismerték fel benne a Megváltót. Az új korszak ugyanis abban rejlik, hogy Isten Jézus Krisztusban nemcsak a hívőket váltotta meg, hanem általa mindenki üdvözülhet.
A II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű dogmatikai konstitúciója ezt úgy magyarázza, hogy
„Az örök üdvösséget elnyerhetik azok is, akik önhibájukon kívül nem ismerik Krisztus evangéliumát és Egyházát, de őszinte szívvel keresik Istent; és a kegyelem hatása alatt arra törekszenek, hogy teljesítsék Isten akaratát, amelyet lelkiismeretük hangjában ismernek fel. Még azoktól sem tagadja meg az isteni Gondviselés az üdvösségre szükséges támogatást, akik önhibájukon kívül nem jutottak el a személyes Isten kifejezett ismeretére, de ugyanakkor – nem az isteni kegyelem nélkül –, ők is iparkodnak becsületesen élni. Ami ugyanis jó és igaz van az emberekben, azt az evangéliumra való előkészületnek tekinti az Egyház és az Isten adományának tartja. Isten ugyanis kivétel nélkül megvilágosít minden egyes embert, hogy teljes élete legyen.”
Kívánom, hogy a keresztények szeretetben éljék meg az Úrjövet idejét minden jóakaratú emberrel és az idei Adventben intenzívebb vágyat érezzenek magukban arra, hogy Krisztusban új életet kezdjenek. Az Egyház ősi meggyőződése szerint a karácsonyi ünneplésnek éppen a kegyelemben való újjászületés a célja, mert hiába született meg Krisztus 2000 éve Betlehemben, ha nem születik meg a mi szívünkben.
Az imádság és adventi elcsendesedéseink segítenek nekünk abban, hogy a lelkünk mélyén meg tudjuk élni az Isten közelségét, hogy az Úr békéje meghonosodjon a szíveinkben és képesítsenek arra is, hogy a karácsonyi békeüzenetet tovább tudjuk ajándékozni másoknak.
Ferenc pápa éppen erre utal, amikor kimondja: „Menj el a perifériára, azok közé, akik várják a szeretetedet. Vedd észre azokat, akik ugyanúgy embernek születtek, mint te, és akiknek ugyanúgy joguk van az emberi méltóságra, az otthon melegére, a karácsonyi ünnepi ételek ízére, mint neked.”
Adja Isten, hogy tudjuk odaadni másoknak legalább egy pici darabkáját annak a szeretetnek, amely megérinti a szívünket. Minden Dámát és Lovagot baráti szeretetben ölelve maradok nagy tisztelettel és hálás szeretettel,
Monsignore Ladislaus Szakál
pápai káplán
a Máltai Lovagrend (KMFAP) Magisztrátusi káplánja
2020. december 17.
