Kedves Dámák és Lovagok! 

Karácsonykor képessé válunk az adakozó, nemes lelkű, önzetlen, tapintatos, áldozatos és másokat segítő szeretetre. Igaz, hogy a legszebb ünnepet minden évben elsősorban a kicsik és a gyermekek várják, de tudatosítanunk kell, hogy annak mély üzenete elsősorban nekünk, felnőtteknek szól. De mit tegyünk akkor, ha nem tudunk már gyermekdeden hozzáállni a betlehemi jelenethez és képtelenek vagyunk azt úgy idealizálni, mint kiskorunkban? 

Pilinszky János /+1981/ Kossuth-és József Attila-díjas költőnk azt írta erről: „Van, akinek ezt az ünnepet már csak az idő körforgása hozza meg. Számára kihűlt a karácsony melege, kiürült jelentése és végül kínos teherré vált. Ez azért van, mert elfelejtette, hogy ez az ünnep nem csak úgy ’ránk köszönt’; erre az ünnepre lelkileg is fel kell készülni.”

Advent napjaiban mi, keresztények, nem elégedhetünk meg azzal, hogy készülünk a betlehemi gyermek születésére, hanem meg kell nyílnunk Isten Fia Evangéliumának, mert csak Benne és Általa kapunk esélyt arra, hogy „az isteni öröklét és a mi evilági időbeliségünk” a karácsonyi ünnepkörben összetalálkozzanak.

A karácsonyi igehirdetésben többször is felhangzik majd az üzenet: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3, 17-18), és éppen emiatt nemcsak azt kell látnunk, hogy Jézus fekszik a jászolban, hanem a hitünkkel érzékelnünk kell azt is, hogy három éves prófétai küldetését bevégezve, kivérzik értünk a Golgota keresztjén; és hittel el kell fogadnunk, hogy a dicsőséges feltámadása után az Atya jobbján ül és amikor újra eljön, ítélni fog élőket és holtakat. 

Ha karácsonykor megkérdezné tőlük valaki, hogy mit jelent számunkra hinni Jézus Krisztusban, akkor nekünk az Ige üzenetéhez hűen ki kell mondanunk, hogy az emberré lett Isten Fiában találkozunk azzal az Istennel, aki feltétel nélkül szeret minket, aki megadja testi - lelki fájdalmaink gyógyulását, az életünk értelmét, és ha befogadjuk megváltó kegyelmét és beengedjük életünkbe emberszerető jóságát, akkor mi is képessé válunk az adakozó, nemes lelkű, önzetlen, tapintatos, áldozatos és másokat segítő szeretetre.

Ezekben a napokban nem elég utat engedni annak, hogy Isten Megtestesült Igéjének szerető, gyógyító, bűntől szabadító és életet adó ereje eltöltsön; hanem hagynunk kell, hogy a Tőle kapott jóindulat, segítőkészség, jóakarat és nagylelkűség rajtunk keresztül eljusson azokhoz is, akikhez karácsonykor hazatérünk, és mindazokhoz, akikkel Isten nagy családját alkotjuk.

Advent utolsó napjaiban többet imádkozzunk egymásért, hogy mindazt a lelki gazdagságot, amiben Isten részesít, nagylelkűen tovább tudjuk adni a szeretteinknek, a velünk élőknek és nem utolsó sorban a rászoruló és ínséget szenvedő embertársainknak.

Ne feledjük: ahhoz, hogy a karácsony mondanivalója „jó hírré” válhasson minden ember számára, az kell, hogy az angyalok békeüzenete először örömmé alakuljon bennünk és a mi hitből fakadó adakozó szeretetünk révén eljusson másokhoz is.

Maradok nagy szeretettel,