Az idei szent negyven nap alatt is Isten igéjét hallgatva, böjttel, imádsággal és sok jócselekedettel készítettük fel a lelkünket a húsvéti örömhír befogadására. Urunk szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról ki kell mondani, hogy nem is az a nagy csoda, hogy Jézust az Atya feltámasztotta; mivel magától értetődő, hogy Isten hatalmasabb a halálnál. Ennél megdöbbentőbb az, hogy az Isten Fia a végsőkig szeretett minket, megalázta magát, emberré lett, és minden értelmet felülmúló és felfoghatatlan titok marad számunkra az, hogy a Mennyei Atya iránti totális engedelmességében oly radikálisan vállalta a közösséget velünk bűnösökkel, hogy emberi természete az értünk vállalt szenvedésbe belehalt. 

Ma nem mindenki számára ismeretes, hogy a Húsvét a legnagyobb ünnepünk és hogy mi keresztények Húsvét éjszakáján tartjuk legjelentősebb ünneplésüket. Ilyenkor ugyanis a liturgiája azt jeleníti meg, hogy a Kereszten értünk meghalt Jézus Krisztus feltámadása az „első igazi feltámadás”. Urunk ugyanis nem úgy támadt fel húsvétkor, ahogyan Ő a barátját Lázárt feltámasztotta, mert Lázár ugyanazzal a testével lépett ki a sírból, amellyel eltemették és mert a földi létbe tért vissza, utána természetszerűen meg kellet halnia. Az Úr Jézus a feltámadásakor nem „visszalépett” a halálból a mi világunkba, hanem „átlépte” a halál vonalát, elsőként az emberek közül érkezett meg az örökkévalóságba. A feltámadása után pedig nem ugyanazzal a testtel jelent meg övéinek, amellyel keresztre feszítették és eltemették, hanem megdicsőült testében mutatkozott meg és a tanítványai is csak a vele való újabb találkozások után bizonyosodtak meg, hogy valóban a halálból feltámadott Názáreti Jézussal találkoztak. 

 

Húsvétkor mi keresztények nem csupán az üdvösségünk történetének e jeles eseményére emlékezünk, mert ami akkor történt, az mindörökre kihatással van ránk és minden emberre. Hittel valljuk, hogy Jézus Krisztus feltámadása a mi feltámadásunk záloga is. Az Ő feltámadásának a fényében a Biblia sose beszél a lélek halhatatlanságáról és arról, hogy az ember lelke egyszer beleolvad a nagy semmibe, vagy egyesül a kozmosszal, mert az egész Újszövetség visszhangozza az örömhírt, amit Pál apostol így fogalmazott meg: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint”. (I Kor 15,3-4) 

Mivel itt nálunk a húsvét egybeesik a tavaszvárással, Ady Endrével „szépnek” mondjuk a Húsvétot és boldogan valljuk: 

Nagypénteken majd kiáltsunk fel mi is, mint Jézus: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én saját keresztfám terhe alatt meg-gyötört lelkemet!”, de Húsvétkor bátran kérjünk Istentől egy megerősödött és megtisztult testet és lelket, hogy még teljesebb életet tudjunk élni, és még jézusibb módon tudjuk szeretni mindenkit - főleg a rászorulókat.

Nyissuk meg a lelkünket húsvét öröm-üzenetének, hogy Jézus Krisztus újra beléphessen a másik partról a mi életünkbe és megmutassa, hogy a feltámadás sikeressé tudja változtatni bennünk azt, ami sikertelen; a haldokló énünket élővé tudja alakítani; a sötétségünket világossággá tudja formálni és adja meg nekünk, hogy fel tudjunk támadni olyan életre, amelyet Isten gondolt ki számunkra. 

Kívánjuk egymásnak Szent Pál apostollal, hogy „Krisztus lakjék szíveinkben a hit által” (v. ö.: Ef 3,17) és rázzon fel minket az apátiánkból és mindenfajta reménytelenségből, hogy legyen újra fénylőbb jövőképünk, legyenek újra terveink és a Feltámadott erejében még a halál torkában is körül ölelhessen minket az Élet. 

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánva ölellek mindannyiótokat nagy szeretettel, 

Mons. Ladislaus Johannes, 

Őszentsége Ferenc Pápa Káplánja,

 KMFAP Magistrátusi Káplánja