Drága Dámák! Kedves Lovagok! Szeretett testvéreim! 

Urunk feltámadása annyira a hitünk alapja, hogy aki nem vallja Krisztus feltámadását a halálból, az nem keresztény. Az apostoli egyház a „feltámadás” hitigazságát két fontos tény együttes fennállására építette. Az egyik tény az üres sír, a másik a szemtanúk beszámolói a Feltámadottal való találkozásukról. Csak e két érv támasztja alá a feltámadás tényét. Ha nem lett volna üres a sír, a zsidók vagy a rómaiak előhozták volna Jézus holttestét, amikor a tanítványok azt állították, hogy feltámadt. Ha azonban nem lettek volna szemtanúk, akik újra személyesen találkoztak Vele, az üres sír önmagában nem bizonyított volna semmit. 

Az üres sír (vö. Mt 28,1-8; Mk 16,1-8; Lk 24,1-11; Jn 20,1) azért hordoz mély üzenetet számunkra, mert a meghalt Krisztus teste feküdt benne. Mi, keresztények, hittel valljuk, hogy a názáreti Jézus, Mária fia, az Atyának a Fia, és egyedül Ő az az Ige, aki „kezdetben volt Istennél” (Jn 1,2). Húsvéti szertartásainkban többször is megvalljuk, hogy hiszünk „Jézus Krisztusban, az élő Isten Fiában” (vö. Mt 16,16), akiben „testileg benne lakik az istenség teljessége” (Kol 2,9). A nagyhéten és különösen a Húsvéti Szent Háromnap alatt megnyílunk a megváltás kegyelmének, amelyet Jézus Krisztustusban nyertük el, „mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a Földön és a mennyben, minthogy ő a kereszten vérével békességet szerzett” (Kol 1,13. 19,20.). Az apostoli időktől kezdve az Egyház igehirdetésének középpontjában Jézus Krisztus áll, aki „a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15), és tökéletes ember is, aki Ádám fiainak az ősbűn által eltorzított istenképiségét helyreállította. Mi, Krisztus-hívők, szilárdan valljuk az apostollal: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most a testben élem, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal. 2,20). 

Egyetlen evangéliumi tudósítás se zárul Jézus eltemetésének hírével, hanem a Feltámadott Krisztus megjelenéseivel ér véget. Szent Péter apostol az Apostolok Cselekedetei szerint az első pünkösdkor így érvelt: „Isten harmadnap feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy látható alakban megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kijelölt tanúknak, nekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, amint feltámadt a halálból” (10,40-41). Az írásmagyarázók egyetértenek abban, hogy a Feltámadott megjelenései után az apostolokon nemcsak a Vele való találkozásokból fakadó megindultság volt érzékelhető, hanem egyfajta belső átalakulás is: a korábban gyáva és félő galileai férfiak készek voltak Krisztusért meghalni. Mindenki érezhette, hogy Jézus feltámadása mindent megváltoztatott bennük.

Sokan ma már el sem indulnak a sírhoz, mert szívükben rég lezárták Jézus történetét. Nem kevesen vannak azok sem, akik talán megdöbbennek az üres sír láttán, mégsem lépnek a hit útjára, mert a halott feltámadása túlhaladja emberi elképzeléseiket. Ugyanakkor milliók indulnak el Krisztus sírjához; meglátják annak ürességét, és hisznek Neki. Egyházunkban nyolc napon át teljes pompával ünnepeljük a Húsvétot. Ezalatt sorra vesszük az eseményről szóló evangéliumokat, hogy egyre tisztábban lássuk mindazt, ami történt, és meghívást kapunk arra, hogy találkozzunk a Feltámadottal és felismerjük Őt a kenyértörésben. 

Ferenc pápa egyik húsvéti üzenetében világosan rámutatott arra, hogy Jézus Krisztus megváltói műve nem értelmezhető „mágikus” módon, mert nem mentesít automatikusan minden földi szenvedéstől és rossztól. Hitünk nem „varázseszköz”, amellyel Istent rákényszeríthetjük kívánságaink teljesítésére és problémáink azonnali megszüntetésére. Nem ünnepelhetjük a húsvétot anélkül sem, hogy számolnánk a szívünkben hordozott éjszakákkal és a halál árnyékával, amely ma is ott lebeg mindennapjaink felett. Amikor ünnepeljük, hogy Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, tudatosítjuk azt is, hogy feltámadásának hatása bennünk még beteljesedőben van. 

Apostoli látogatásának második napján, 2024. április 29-én a budapesti Papp László Sportarénában a Szentatya így buzdította a magyar fiatalokat: „Tudnotok kell, kedves barátaim, Jézus örül annak, ha nagy dolgokat érünk el. Nem azt akarja, hogy lusták és kényelmes emberek legyünk; nem azt akarja, hogy hallgatagok és félénkek legyünk, hanem azt, hogy életerősek, aktívak, békességszerzők legyünk és így az élet főszereplőivé váljunk. Ő sose kicsinyli le a várakozásainkat, hanem éppen ellenkezőleg, felemeli vágyaink mércéjét”. 

Drága Dámák! Kedves Lovagok! Szeretett Testvéreim! 

Adja Isten, hogy a feltámadott Jézus Krisztus békéje és kegyelme kísérjen minket, hogy minden időben és mindenütt segítsünk Urunknak tanúságot tenni az Ő győzelméről – az igazság, az irgalmasság, a megbocsátás és a szeretet „fegyverzetével”. Áldott Húsvétot kívánva maradok nagy szeretettel, 

Dunaszerdahely, Szlovákia, 2026. április 2.