Ciprus (1291 - 1308)

A Szentföld visszafoglalásának reményében 1291-ben a Rend Ciprusra költözött, II. Henrik de Lusignan, Jeruzsálem királya (később Ciprus királya) Limasszol városában rendezte be székhelyét. A ciprusi király a Szent János lovagokból alapította meg a királyi ház testőrségét, amely a "Kard és Csend Lovagjai", azaz Szuverén Ciprusi Rendként vonult be a történelembe. (A Ciprusi Lovagrend honlapja megtalálható az alábbi linkre kattintva: http://knightsofsword.com/ )

A rend Nagymestere itt cipruson szólította fel a a világ keresztény lovagjait: "Lépjetek a Saint John of Acre (Akkó-i Szent János) erőd romjai alá temetett lovagok helyébe, a ti kezetekben van testvéreitek és a rabláncon szenvedő keresztények élete, tulajdona és szabadsága, fogjon fegyvert minden Istenben hívő keresztény és szabadítsa fel ősei királyságát és földjét, hogy ne vesszen el fiaik által szégyenletesen az, amit apáik bátran meghódítottak!"

His Beatitude Dom Lorenzo, a rend Régense Máltai Lovagokat avatott Limasszolban (Ciprus) az 1210 ben épült a lovagi erődben

 A tengeren következett be az a nagyszerű történelmi pillanat, amellyel elkezdődött a Szent János Rend dicső, legendás története. A lovagok hajóikkal, melyeken ott lengtek a vörös lobogók, rajtuk a fehér nyolc csúcsú kereszt, sikeresen megvédték a szent helyekre tartó zarándokok karavánjait és megtámadták a muzulmán flottát, s a tengeren zajló ütközetekkel szüntelen ostrom alatt tartották az ellenséget.

Rodosz 1308 - 1523

1308-ban Foulques de Villaret Nagymester vezetésével a Szent János Rend Lovagjai meghódították Rodosz szigetét, ahol 214 évig maradtak és felépítették az egyetlen erődöt az iszlám elleni védekezésként, amely ma is áll. Rodoszon a Lovagok függetlenek voltak, pénzt vertek és a Templomos Lovagrend feloszlatása után megkapták azok hatalmas egyházi vagyonát és óriási birtokait az V. Klement pápa 1312. március 23-i Vox in Excelso bullájában kinyilvánított rendelkezések révén.

Ennek értelmében a Rend ténylegesen és jog szerint is szuverén lett. A Lovagrend függetlenségét általánosan elismerték, s mindvégig sértetlen maradt, még Rodosz és Málta elvesztését követően is.

A Rodosz szigetén felépített számos templom, iskola, üzlet és palota köré hatalmas erődítményt emeltek, amely a katonai mérnöki tervezés korabeli mesterműve volt. A sziget jól felszerelt kórháza, a gótikus művészet ékköve, egész Európában híressé vált. Villeneuve Nagymester újjászervezte a Rendet úgy, hogy a maga köré gyűjtött emberek – nyelvtudásuk szerint – nyolc különböző nyelvi csoportba tartoztak. A Lovagok együtt laktak és étkeztek palotáikban, amelyeket szerényen vendégfogadónak (szállónak) neveztek.

1344-ben a Lovagrend gályái – a Keresztény Liga flottájának támogatásával – elfoglalták Szmirnát és 1402-ig ott is maradtak, amikor is a mongol hordák legyőzték őket.

1440-ben a törökök tizennyolc nagyméretű gályával támadást intéztek Rodosz jól erődített kikötője ellen, sikertelenül. Négy évvel később visszatértek, de próbálkozásuk ismét sikertelen maradt, köszönhetően a sziget 18.000 bátor védőjének, akik a Rend Lovagjai vezetése alatt álltak.

1453-ban Konstantinápoly elvesztése után a törökök betörtek Európába, ami nemcsak a kereszténység elpusztításával, hanem a kereszténység által képviselt civilizáció lerombolásával fenyegetett. Ettől a pillanattól kezdve a Rend egyre gyorsabban és határozottabban lépett fel, s szervezte akcióit a muzulmán áradat feltartóztatása érdekében, amely elözönlötte Európát s azt a veszélyt vetítette előre, hogy eltörli több száz év történelmét és megszünteti a kereszténység egyetemes értékeként magasztalt ideológiai örökségét.

1480-ban Pierre d'Aubusson Nagymesternek szembe kellett néznie a 150 hajón érkezett 100.000 muzulmánnal. Szörnyű csatára került sor; a sérültek és a halottak száma több ezer fő volt mindkét oldalon, II. Mehmed szultán veje is a csatatéren veszett. Végül is a Lovagoknak sikerült visszaverni a túlerőben lévő ellenséget, akik pánikszerűen menekültek és vonultak vissza táborukba. Pierre d'Aubusson Nagymestert kinevezték bíborossá.

Az új Nagymester Phillipe de Villiers lett. Eközben a kereszténység – Luther eretneksége és VIII. Henrik önállósodása következtében – szétszakadt.

1522. június 24-én Konstantinápoly szultánjának, Nagy Szulejmánnak a hadiflottája Musztafa pasa parancsnoksága alatt Rodosz partjaihoz közeledett, 700 hajóval és 200.000 emberrel a fedélzetén, akikkel szemben csak 5.000 kiképzett katona és néhány ezer – a lovagok által irányított – fegyveres szigetlakó állt. Az ostrom július 26-án kezdődött. A csata rendkívül kegyetlen volt és a szultán a vereségtől félve visszavonta a csapatait. A nyolcágú keresztet viselő 650 lovag közül csak négy maradt sértetlen.

Azonban egy árulás beárnyékolta a Lovagok győzelmét: a Rend kancellárja, a portugál Amaral – aki gyűlölte Phillipe de Villiers-t, amiért őt tartották érdemesebbnek a Nagymesteri pozícióra – tájékoztatta a szultánt a védelem gyenge pontjáról. Az áruló személyét felfedték, bűnének bevallására kényszerítették, lefokozták és becstelennek nyilvánították. Újból megkezdődött az ostrom és a Lovagok folytatták a sikeres ellenállást.

Hat hónap elteltével a Nagymester már nem reménykedett a győzelemben, ezért átnyújtotta a szultánnak a megadás feltételeit, aki csodálta a Lovagok bátorságát, akiket elhagyott a hadiszerencse. 1522. december 24-én a szultán elfogadta a békefeltételeket és biztosította a szabad elvonulást. A templomokat nem gyalázták meg, a szigetlakók szabadon elvonulhattak és a Lovagok magukkal vihették levéltárukat és kincseiket. Rodoszon eredetileg 650 Lovag telepedett le, az életben maradt 160 Lovag és a sziget 5.000 lakosa végleg elhagyta Rodosz szigetét.

1523. január 2-án reggel öt órakor a túlélők hajói elhagyták Rodoszt. A konvoj a Szent Mária, a Szent Katalin és a Szent János gályákból állt, valamint a Szent Bonaventurából, és ezeket követte további 11 nagy és 14 kisebb hajó. A Nagymester szállt fel utolsóként a hajóra. Rodosz elvesztése következtében ismét kétségessé vált a Lovagrend fennmaradása állandó székhelyének hiánya miatt.

Rodosz elestével a kereszténység minden reménye összeomlott, mert a Földközi-tenger vidéke a félhold uralma alá került.

Ez rendkívül tragikus pillanat volt, ám mégsem eresztették félárbócra a Rend lobogóját, továbbra is magasan lengett. 1523. április 30-án a szomorú konvoj befutott Messinába. A Rend átmenetileg, rövid időre áthelyezte székhelyét Civitavecchia-ba, Viterbo-ba, Nice-be és Villafranca-ba.